Visszatekintés - 2015 legnépszerűbb írásai

Kedves SportosMami! 

 

Üdvözöllek 2016-ban! :-) Remélem az idei évben is együtt mozoghatunk, örülhetünk és fejlődhetünk. Érzem, hogy 2016 még jobb lesz, mint 2015 volt, pedig 2015 sem volt semmi. 

 

 

2015 első hét-nyolc hónapja SportosMami szemmel nézve nem volt kiemelkedő. Minden időmet és energiámat arra fordítottam, hogy a pici élet, ami 2014 novemberében látta meg a napvilágot mindent megkapjon, amit csak szeretne. Ölelést, simogatást, játékot, fejlesztést és sok- sok szeretetet. Esélyem sem volt időt szakítani a munkára. De ahogy cseperedett, egyre inkább éreztem, hogy csinálnom kell valamit, mert bármennyire is imádom a tényt, hogy anya vagyok, hiányzott a rendszeres mozgás és a munka az életemből. 

3 hónapos volt Petra, amikor elkezdtem Babás Pilates órákat tartani, majd 6 hónapos, amikor a táncos és erősítő óráimat. De itt nem álltam meg. Tudtam és éreztem, hogy még ennél is többet szeretnék. Ekkor döntöttem el, hogy elkezdek nagyban gondolkodni. Az elhatározást tett követte és 2015 Szeptemberében elkezdtem felfejleszteni a Facebook oldalamt, megújítottam a weboldalt és minden nap blogot írtam. Decemberben elindítottam a hírlevél feliratkozásokat. Egy hónap alatt 170 feliratkozóm lett. A Facebook oldalam kedvelői már 818-an vannak.

Nagyon köszönök minden hozzászólást, kritikát, lelkesítő írást. Azért dolgozom, hogy minden kismama és kigyerekes anyuka életébe bele vagy visszacsalogassam a mozgás örömét. Úgy látom, hogy ez eddig jól megy. Köszönöm, hogy nyomon kiséred a munkám, hogy hétről hétre velem tornáuol, olvasod az írásaimat! 

A három hónap alatt, amóta blogot írok, közel 50 bejegyzés születt. 

Most ezek közül idézek fel 5 írást, amelyek a legolvasottabbak voltak. 

 

 

 

2016-ban is folytatom a blogolást, elindul a hírlevelezés és kijövök az első termékemmel is, amire második gyermekemként tekintek, dédelgetem, szeretgetem, nevelgetem, hogy amikor napvilágra kerül, ugyanolyan csodaszép legyen, mint az én kis Petra babám! 

 

Remélem, velem tartaszt idén is! 

Kívánom, hogy neked is csodaszép, tervekkel álmokkal és megvalósítással teli éved legyen! 

Végzettségeim:
KJF Idegenforgalom és szálloda szak
Fitness Company: aerobik sportedző
végzettséget igazoló dokumentumok
Rendelkezem:
OKJ-s vizsgával (aerobik sportedző)
Szakmai felelősségbiztosítással
Pilates oktatói végzettséggel