R. Král Éva

Love Yourself first - Azaz először magadat szeresd!

Ez nekem nem annyira egyértelmű, úgyhogy folyton emlékeztetnem kell magam. Mert az evidens, hogy szeretem a gyerekem, (bár az se volt szerelem első látásra, de az egy másik történet), a férjem, a barátaim és tűzön-vízen át küzdök értük. De magamért?

Sok-sok évnek kellett eltelnie (kb 37 😱🤷🏻‍♀️), hogy ki tudjak állni magamért , azaz szeressem magam annyira, hogy felvállaljam a véleményem, tudjam, hogy ér annyit, mint másé. Mert nem így neveltek, nem így szocializálódtam.

Ezért persze nem hibáztatok senkit! A rendszer ezt követelte meg a szüleimtől. Ne legyen más véleményed, vagy ha van is ne hangoztasd, mert abból csak a bajod lesz! Egy gondolkodásmód, egy vélemény volt csak elfogadható. Amit ők kaptak, tapasztaltak az életük folyamán, ami a túlélésüket szolgálta, azt örökítették át nekünk is! 

De tudom, mert az önismereti munkámnak köszönhetően megtanultam, hogy nem csak úgy vannak vagy lesznek a dolgok, hogy minden belőlem indul ki!

❤️ Nem szerethetek, ha nem szeretem magam!
📈Nem fejlődhetek, ha nem szeretem magam!
💁‍♀️Nem élhetem azt az életet, amit szeretnék, amíg nem szeretem magam!

Az elvet tudom, de a rutin még nincs meg. Mert előbb kezdem el szapulni magam, mint dicsérni, de legalább már dicsérek (nem, az öndicséret nem büdös, már tudom, de nekem még azt tanították, hogy az!)

Te szereted magad? TUDOD szeretni magad? A rossz tulajdonságoddal, szokásaiddal, a rigolyáiddal együtt? Amikor a tükörbe nézel mit gondolsz magadról elsőre? "Hajadismilyen" vagy esetleg észreveszed, hogy ma szebben csillog a szemed? Ha jársz edzeni, miért jársz? Mert szereted a tesmozgást, feltölt energiával, kikapcsol vagy azért mert tegnap többet ettél a kelleténél? 

Ki néz vissza a tükörből? Szerinted szerethető az az ember? 

 

Van kedved játszani? 

 

Holnap gyűrj a nadrágod zsebébe egy cetlit, és ha magaddal kapcsolatos gondolataid vannak, írd fel, hogy az pozitív vagy negatív volt. A nap végén pedig összesítsd, hogy melyik gondolat volt túlsúlyban.

 

Nekem sajnos még mindig többségében negatív gondolataim vannak saját magamról, főleg amikor rosszabb napom van és nem tudok annyira tudatos lenni, nem tudom megállítani a negatív gondolati spirált. 

 

" De hülye vagyok, hogy ezt elrontottam"

" Mekkora barom vagyok, hogy ezt elszámoltam! "

"Istenem, de szerencsétlen vagyok, hogy kiborítottam a kávét"

soroljam még? Gondolom, neked is vannak hasonló mondataid, amit nem is veszel észre, mert már rutinból mondod. 

 

Anyukám szava járása, hogy béna vagyok. "A Mami béna, mert nem tud autót vezetni, a Mami béna, mert nem figyelt oda és kifutott a tej" mondja az unokájának magáról nap mint nap. Majd egyszer beszélgettünk valamiről a lányommal és szóba került a nagymamája és hogy valamit csinálni kellene, majd legyintett egyet a 6 éves magzatom és csípőből azt mondta, "Á, a Mami ehhez béna"

 

Az agyunk is teljesen hasonlóan viselkedik, mint a gyermekem. Ha sokszor mondjuk, hogy béna vagyok, hamarosan valóban el is hisszük, így egy idő után neki se állunk a feladatoknak. Lehet, hogy képesek lennénk rá, de az agyunk bizony legyint egyet, hogy "Áh, ehhez béna vagyok" és már hozzá se kezdünk, mert eldöntöttünk, hogy nem leszünk képesek rá. 

 

Csak ennyire hat ki a magunkról való gondolkodás a mindennapjainkra. Nem nagyon, csak teljes mértékben! 

 

Az önszeretet alapja az önismeret. Ismerem magam, a reakcióimat, a zsigeri válaszaimat, a folyamatokat, amik bennem zajlanak egy bizonyos inger hatására. 

Ez pont olyan, mint egy idegennel szerelembe esni. Ha nem ismered meg a teljes lényét, a mélyebb rétegeit, akkor igazán szeretni sem tudod. 

 Ez egy élethosszig tartó utazás. Nehéz, de egyben csodálatos. Az utazás olyan, mint egy bimbodzó rózsa. Ha türelmesek vagyunk és figyelünk, a zárt bimbó a szemünk előtt egyszer csak megreped és elkezd kinyílni a virág. Először csak picike, még nem tudod, hogy lesz-e belőle valami, majd aztán egyre jobban és jobban megmutatja magát, míg végül kinyílik nekünk, a maga csodás és teljes valójában! 

 

Ha szeretnéd te is jobban megismerni magad, szeretnéd jobban szeretni magad és egy szebb és teljesebb életet élni, akkor várlak szeretettel egy telefonon előre egyeztetett időpontban személyes vagy online coaching üléseimre.

 




ÍRJ ÜZENETET