R. Král Éva

A jég hátán is megélni - azaz reziliencia 2021-ben

A Forbes szerint a reziliencia volt 2020 jelszava. De mit is jelent ez. Segítségül hívtam a Wikipédiát ehhez: 

“A reziliencia általános értelemben rugalmas ellenállási képesség, azaz valamely rendszernek – legyen az egy egyén, egy szervezet, egy ökoszisztéma vagy éppen egy anyagfajta – azon reaktív képessége, hogy erőteljes, meg-megújuló, vagy akár sokkszerű külső hatásokhoz sikeresen adaptálódjék.

A reziliencia a pszichológiában lényegében azt a tulajdonságot vagy helyesebben képességet jelöli, hogy az ember gyorsan vissza tudja nyerni eredeti, jó állapotát testi-lelki szenvedés, illetve nehéz élethelyzetek átélése után.”

 

 

 

(borítókép: Photo by Martin Lostak on Unsplash)

Mit jelent számomra, hogy a jég hátán is megélek? Anyukám mondja mindig ezt nekem, kislányom, te olyan talpraesett vagy, hogy a jég hátán is megélnél. Köszi anyu! De mit is jelent ez? A jég, hát, nem egy zöldellő rét, ami tele van fával, állattal, étellel. A jég egy kietlen, hideg felület, amin nem sok minden tud életben maradni. Akkor hogy lehet mégis életben maradni rajta? 

Akaraterővel, elszántsággal, kitartással, leleményességgel, a reziliencia képességével. 

 

2020-at egy jégtáblaként tudom legjobban leírni. Az elején nem tudtuk soha, hogy milyen vastag vagy épp milyen vékony a jég alattunk, csúsztunk, estünk keltünk rajta, egy szál kapaszkodó nélkül. Majd ahogy egyre jobban kiismertük, újratanultuk magunkat és az új terepet, egyre több kapaszkodót építettünk ki magunknak. Ahogy telt az idő, egyre ügyesebbek lettünk. Volt aki bejárta a területét, kiismerte a jeget, megtanulta, hol vannak a rianások, megismerte a természetét. Alkalmazkodott, megtanult korcsolyázni és élvezte a suhanást. Lyukat fúrt bele, kitanulta a jéghalászat minden csínját-bínját. Mások megrémültek, lefagytak, és képtelenek voltak alkalmazkodni. Megint mások elbújtak az egyik bucka mögé és reszketve várták, hogy jöjjön valaki és megmentse őket. 

 

2020 egy nagy vízválasztó volt mindenki életében. Az enyémben is. Elég hullámzóan éltem meg. Szerintem az összes fent említett reakciót produkáltam, gyakorlatilag felváltva. Egyik nap apátiában telt, másik kétségbeesve, harmadik őrjöngve, majd boldogságban és így tovább, hullámozva. De megerősödtem benne. Jobban megismertem magam. Az én életemben még nem volt ilyen jellegű stressz! Nem kellett még sosem, és a kortársaimnak sem, félteniük az életünket. A mi életünkben, de még nagyon szüleinkében sem, itt Európa szívében, nem kell megélnünk háborús helyzetet, járvány okozta halálozást, korlátozásokat, bezárásokat. Ez a szélsőséges helyzet előhozta a legbelsőbb és legradikálisabb félelmeinket. A halálfélelmet, a létbizonytalanságot, azt a szélsőséges dacot, dühöt és elkeseredést, amit nem is gondoltunk, hogy produkálni tudunk. De éppen ettől erősödtünk meg! Persze csak akkor, ha ezeket az érzelmeket sikerült megélnünk. Ha elnyomtuk, visszatömködtük, mert “ez nem illik, mit fognak szólni mások, engem nem így neveltek”, akkor nagy valószínűséggel semmit nem tanultunk 2020-tól. Ebben az esetben csak megerősítettük magunkban, hogy az érzelmeket el kell nyomni… Még frusztráltabb lettünk, még jobban maga alá gyűrt a kétség, a félelem, az áldozati szerep. Így sajnos nem, hogy 2021, de nagy valószínűséggel a többi év sem fog máshogy telni. Az érzelmeket el lehet nyomni, szőnyeg alá lehet söpörni egy kis ideig. De azok attól még ott vannak és csak arra várnak, hogy előtörhessenek. Minél több érzelemtől zárjuk el magunkat, annál nagyobb lesz ez a kupac és inkább előbb, mint utóbb felszínre fog törni belőlünk és jaj annak, aki körülöttünk lesz, mert mindent rájuk fogunk vetíteni, rajtuk fogjuk kitombolni magunkat. Vagy rosszabb esetben magunkba roskadunk és saját magadunkon vezetjük le a feszültséget. 

 

Reziliensnek lenni annyit tesz, hogy pillanatok alatt felismerjük, mi történik körülöttünk, bennünk, ebből levonjuk a konzekvenciát és cselekszünk. Újratervezünk. Ha kell, újra és újra! Előállunk b, c, d…zs tervvel. Akcióterveket készítünk és ha valami nem jön be, rögtön nyúlunk a másik elképzelésünkhöz, aszerint, hogy most épp' milyen a környezetünk vagy a belső világunk. Folyamatosan tanulunk, magunkról, a közegünkről. Egy hétről-hétre változó világban csak ez tud működni. Az erőltetés, az erőszak, a majd “én megmutatom”, hogy én vagyok a Jani, bizonyos helyzetekben jó attitűd, de ebben most nem. Ha görcsösen ragaszkodunk az elképzeléseinkhez, ha nem ismerjük fel a  változás és a változtatás lehetőségét, ha nem vagyunk olyanok, mint a tengerifű, aki úgy mozog, ahogy a tenger hullámzik, hanem kősziklaként állunk és hagyjuk, hogy a hullámok szétverjenek minket, csak azért, hogy nekünk legyen igazunk, akkor sajnos stagnálásra, rosszabb esetben bukásra vagyunk ítélve. 

 

A választás, mint mindig, most is a te kezedben van! Túlélni szeretnél egy viharos tengert és állni a hullámok eszeveszett erejét, vagy felvenni a hullámok ritmusát és együtt mozogni vele?

Ha a másodikra voksolsz, akkor ajánlom figyelmedbe a Főnix programomat, amellyel rövid időn belül megváltoztathatod a hozzáállásodat és ezáltal az életedet is! Csatlakozz! 

 




ÍRJ ÜZENETET